Márkus Jenő: A két Blumhardt 

A keresztyénség története nagyon sokszor nem annyira az egyház és az egyházi intézmények, mint inkább nagy személyiségek erőfeszítésének a története. A keresztyénség utóbbi évszázada nem egy nagy személyiséget termelt ki, akik úgy magaslanak ki a tömegből, mint a templomok tornyai az egyforma házak soraiból. Legtöbbnyire idegenül, elhagyatva, meg nem értve, vagy félreértve folytatták gigantikus harcukat Isten országáért. 

E nagy személyiségek sorában a legnagyobbak között áll a két Blumhardt: apa és fiú. Alakjuk a jelenkor előtt még ködbe vész, de már csillognak arcukon a sugarak, amelyek életüknek a jövendőben felragyogó fényét jelzik. Olyanok ők, akik tudnak várni, bizonyossággal várni, s várakozásuk nagy bizonyosságában oda tudják szentelni életüket maradék nélkül egy felséges reménységnek: Isten országa megvalósulásának. Egy világkatasztrófa után, akkor, amikor mindig tisztábban látjuk, hogy Isten országának egyéneket, társadalmat, nemzeti és nemzetközi életet átalakító hatalmának nyilvánvalóvá kell lennie közöttünk, s hogy az emberiség számára nincs más reménység, mint ez, jó nekünk világosságot és erőt meríteni olyan hősök életéből, akik diadalmas bátorsággal és önmagukat elégető hűséggel harcoltak ezért a reménységért... 

Részlet Dr. Vass Vince előszavából 

(100 old.; puhatáblás)