DTREK Kiadványok

2022.már.02.
Írta: DREKiadványok komment

Szikla és patak

Zsumbera Árpád: Szikla és patak

Medgyasszay püspök a második világháború tövében és a világháború alatt szolgált egyházvezetőként, igen próbatételes időkben. Ugyanakkor élete nyolcvanöt esztendeje (1868–1952) átfog szinte egy évszázadot; a kiegyezéstől, két világháborún és más megpróbáltatásokon keresztül egészen a Rákosi diktatúráig tartott. Az is tiszteletre méltó, hogy Medgyasszay Vince aránylag idősebb korában lett püspök, 1935-ben, vagyis akkor már hatvanhatodik évét betöltötte. Idős kora, tapasztalata, szilárd hite és érzékeny szíve még inkább megérlelte az egyházvezetői, pásztori felelős szolgálatra, hogy éljen Istennek, hazának, tudománynak – a dunántúli reformátusság közösségében – miként egykori pápai diákként ez kitörölhetetlenül életének része lett.

A kötet arra bíztat bennünket, hogy mi, akik Krisztusban bízunk, saját korunk kihívásai között, a magunk felelős helyén, hitvalló hűséggel és krisztusi szeretettel szolgáljuk az Urat, egyházunk, keresztyén kultúránk, népünk, a ránk bízottak és sokak javára; mindvégig kitartva, hűen mindhalálig.
Steinbach József

(388 old; puhatáblás; fekete-fehér fotókkal)

Megmenteni

Steinbach József: Megmenteni
Életmentő örömüzenetek Márk evangéliumának első nyolc fejezetéből

„Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.” (Márk 8,35) 

Életmentő örömhírre van szükségük azoknak, akik folyamatos életveszélyben vannak. Mi emberek, minden nap életveszélyben vagyunk és minden percünk Isten éltető, megtartó kegyelmének bizonysága, akár felismerjük ezt, akár nem. Márk evangéliuma életmentő örömhír, Jézus Krisztusról, akiben Isten örökké megtartó szeretete az ember boldog tapasztalata lehet, hit által. Erre utal a kötet címe: „Megmenteni”, „Életmentő örömhírek Márk evangéliumának első nyolc fejezetéből”. 

Márk evangéliuma első felének (1-8 fejezetek) magyarázata 2020. augusztus 2. és 2021. december 12. között hangzott el a balatonalmádi és balatonfűzfői református gyülekezetekben, 56 igehirdetésben, amelyeket ebben a kötetben adunk közre.

Steinbach József 

(558 oldal ; keménytáblás)

Karl Barth: Homiletika – A prédikáció lényege és előkészítése

„Szólj!” – Homiletikai tankönyvek 12. kötet
(Fordította: Horváth Gabriella; sorozatszerkesztő: Steinbach József)

Magyar nyelven először megjelenő kötetet vehet kezébe az olvasó.
Az eredeti, német nyelvű kiadás 1965-ben látott napvilágot. Alapjául Barth 1932/33 tanévben tartott homiletikai szemináriumán felolvasott, hivatalos jegyzetei szolgáltak, amelyeket átdolgoztak, összehasonlítva és kiegészítve az egykori hallgatók által készített jegyzetekkel. Ez a kiegészített és szerkesztett szöveg Barth alapos átnézése és jóváhagyása után kerülhetett nyomdába.

Elsősorban dogmatikusként ismert teológiai professzor a dogmatika, a biblikus egzegézis és a gyakorlati teológia kapcsolatától a Bevezetésben ezt írja: „e diszciplínák közül egyiket sem lehet a másik nélkül elképzelni, és így senki sem beszélhet csak az egyikről remete-szemlélettel úgy, hogy az egyikről a többi nélkül szól.”

A homiletika tudományát három „feladatkörben” tárgyalja:

  • A prédikáció lényege (történetileg és dogmatikailag)
  • A prédikáció kiritériumai
  • A prédikáció tulajdonképpeni készítése 

(104 oldal; keménytáblás; 2500 Ft.)

„Az Úr beszéde megmarad örökké”

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

„Az Úr beszéde megmarad örökké”
68 dunántúli református lelkipásztor igehirdetése a karantén idején

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2020. 399 oldal. keménytáblás; ára 2000 Ft.)

„Én vagyok a feltámadás és az élet...”

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

„Én vagyok a feltámadás és az élet...”
83 dunántúli lelkipásztor temetési igehirdetése

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2019. 372 oldal; keménytáblás; ára 2000 Ft.)

„Tegyetek tanítvánnyá minden népet...”

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

„Tegyetek tanítvánnyá minden népet...”
55 dunántúli lelkipásztor keresztelési igehirdetése

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2018. 188 oldal; keménytáblás; ára 2000 Ft.)

„Jézus Krisztus tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz”

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

„Jézus Krisztus tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz”
76 dunántúli lelkipásztor reformációi igehirdetése

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Megjelent Pápán, 2017-ben, a reformáció 500. évében, 340 oldal; keménytáblás; ára 2000 Ft.)

A könyörülő Isten

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

A könyörülő Isten
31 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a Róma 9,16-ról

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2016. 180 oldal; keménytáblás; ára 1500 Ft.)

Lélekben és igazságban

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

Lélekben és igazságban
41 dunántúli lelkipásztor igehirdetése a samáriai asszony történetéről

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2015. 222 oldal; keménytáblás; ára 1500 Ft.)

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon”

(Egyházkerületi prédikációs kötet sorozat)

„Legyenek láthatóvá tetteid szolgáidon”
Nyugdíjas dunántúli lelkipásztorok igehirdetései

A Dunántúli Református Egyházkerület vezetése 2009-ben kezdeményezte egy prédikációs kötet - sorozat elindítását, amelyben az egyházkerületben szolgáló lelkipásztorok elhangzott igehirdetései jelentek meg. Minden esztendőben egy-egy kijelölt ige, téma vagy kazuália alapján gyűjtöttük össze az igehirdetéseket. Így született meg a 12 kötetből álló sorozat, mintegy tükörként elénk állítva a mai dunántúli lelkipásztorok igehirdetéseit.

(Pápa, 2014. 240 oldal; keménytáblás; ára 1500 Ft.)

süti beállítások módosítása